Mint mondta, a Gyulahús Kft.-t már a tavalyi év őszén is érintette a drágulás, hiszen szabadpiaci áron szerzik be az energiát.
Hozzátette: mind a gáz, mind a villamosenergia esetében azt látják, hogy már a tavalyi árakhoz képest is jelentős emelkedés várható. Csak az áramért tizedannyit fizettek egy évvel ezelőtt, mit a mai napon, így elmondható, hogy mindkét energiahordozó esetében legalább tízszeres az áremelkedés a 2021-es évhez képest.
Az ügyvezető aláhúzta: ezeknek a hatásoknak a csökkentése érdekében már tavaly elindítottak több energetikai jellegű beruházást, amelyektől egyrészt megtakarítást várnak, másrészt növelik a zöldenergia felhasználását.
Mint mondta, a Kétegyházi úti üzemben a nyár folyamán elkészült egy napelemes kiserőmű, valamint folyamatban van a Béke sugárúti telephelyen is egy kiserőmű telepítése, amely várhatóan az év végéig készül el.
A gázfelhasználás csökkentésének érdekében is tettek lépéseket: a Kétegyházi úton már tavaly elindítottak egy beruházást, amely a technológiai gőz előállítását korszerűsíti. Ennek már kézzel fogható eredményei is vannak, ugyanis a nyári hónapokban hatvan százalékkal csökkentették a gázfelhasználást – fogalmazott Daka Zsolt, hozzátéve, hogy egy ugyanilyen rendszer kiépítése már folyamatban van a Béke sugárúton is.
Hangsúlyozta: azt látják, hogy a Gyulahúst Kft. termékei iránt van kereslet, az első nyolc hónap számai alapján húsz százalékkal növekedett az árbevételük, ezért a megnövekedett költségek ellenére sem tervezik, hogy csökkentsék a dolgozói létszámot.