Önként vezetett be energiamegtakarítási programot az elmúlt időszakban a Gyulahús Kft. az extrém hőség miatt – mondta el lapunk megkeresésére Daka Zsolt ügyvezető.
Kiemelte: az irodai munkavégzés 6 órától 14 óráig tartott, amely kisebb megtakarítást jelentett, valamint mindkét üzemben módosították a hűtőrendszerek működését, hogy a kritikus, 18 órától 22 óráig tartó időszakban minél kevesebbet üzemeljenek.
Az ügyvezető az elmúlt héten az energiamegtakarítási program kapcsán és más témákban is tárgyalt Ráki Zsolt országgyűlési képviselővel.
Mint megtudtuk, az egyeztetésen szóba került a magyar sertéshús alapanyagarányának növelése is, amely közös érdekük.
Elmondta: Ráki Zsolt a sertéstartás versenyképességének javítását szorgalmazza, de a kolbászkészítéshez Magyarországon megfelelő mennyiségű alapanyag nem áll rendelkezésre, illetve a hazai árak a nyugat-európai árakhoz képest jellemzően magasabbak.
Az ügyvezető hangsúlyozta: amíg ilyen körülmények vannak a sertéspiacon, addig ez az arány lényegesen nem növelhető, hiszen versenyképesnek kell maradniuk.
Ráki Zsolt és Daka Zsolt
Forrás: facebook.com/tisza.bekesmegye.03oevk























