Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új gondozóház

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2022. szeptember 30. 15:45
Új gondozóház
30 éve írtuk

1992. október 2. 

    Ünnepélyes keretek között a múlt hét keddjen adtak át rendeltetésének a Galamb utca 21. szám alatti Gondozóházat. A ház létesítésének gondolata még 1986-ban született, majd később a tervei is elkészültek. Végül 1990-ben került olyan helyzetbe az önkormányzat, hogy az építkezéshez is hozzákezdhettek, melyet két év alatt fejeztek be. Összesen húszmillió forintba került a létesítmény, ebből kétmilliót pályázat útján szereztek. Az épületben hat másfél és hat egyszobás, összkomfortos garzonlakás van. Olyan, elsősorban idősebb emberek jelentkezését várták, akik magukra maradtak, és saját maguk ellátása, folyamatos gondozása már nehézséget okoz. Itt a házban tízfős szakképzett személyzet ügyel a lakókra, s az orvosi ellátás is folyamatos (…)

    Még több régi cikk olvasható a Gyulai Hírlap online archívumában. E-előfizetés 3500 Ft/év. 

    Összes cikk - lent (max 996px)
    A rovat friss cikkei
    A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
    Cikkek keresése az online archívumban
    Bannerfelhő (max 165px)