Időutazás Gyulán – 155 évvel ezelőtt született Gyulán David Voniga
Évforduló
155 évvel ezelőtt, 1867. szeptember 8-án született Gyulán David Voniga (Vonyiga Dávid) költő, újságíró, ortodox pap. Tanulmányait Gyulán, Belényesen, Budapesten és Aradon végezte. Az 1890-es évek végéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élt és dolgozott Gyulán. Az 1900-as évekig a legnagyobb figyelmet az újságírásnak szentelte. 1892-ben Világoson kiadta a Gazeta Economului című lapot, majd 1894-ben Gyulán a Lumina című újságot. Ez utóbbiban az oktatással és neveléssel, valamint a vallási élettel foglalkozó cikkek kaptak helyet, amelyeket a román értelmiségnek szánt. 1896-ban különböző temesvári lapok munkatársa volt, majd a papi hivatást választotta, és letelepedett Gyüregen. 1933. június 2-án halt meg.