Éremátadót tartott a Gyulasport NKft. június 20-án, amelyen a fürdővárosi klub U19-es együttese átvehette arany-, illetve ezüstérmét.
Az átadón Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője köszönte meg a gárdának a kiemelkedő évet, majd minden játékos megkapta érmeit. Mint mondta, mindig nagy öröm számára, ha a gyulai csapatok sikereket érnek el, az U19-es együttes pedig nemes küzdelemben szerezte meg a nagypályás bajnokság ezüstérmét és kiváló játékkal gyűjtötte be futsalbajnoki aranyát.
A Szabó Attila vezette korosztályos együttes az U19-es futsalbajnokság alapszakaszának első helyén jutott a felsőházba, ahol kiváló teljesítményének köszönhetően nyerte meg a 2021/2020-es kiírást. A korosztályos gárda a regionális U19-es nagypályás bajnokság őszi szezonját a tabella második helyén zárta, a tavaszi etapban pedig hatalmas küzdelemben szerezte meg a pontvadászat ezüstérmét.
A fiatal együttes több tagja is kettős terheléssel focizta át a szezont, részt vállalva a Megyei I.-es felnőttcsapat bajnoki ezüstérmében.
A csapat tagjai: Zsilák Máté, Geszner Csongor, Horváth Róbert, Szabó Máté, Vágási Tamás, Varga Norbert, Ticudeán Ábel, Magyar Gergő, Máté Tamás, Kocsis Bence, Zsilák Mátyás, Bíró Bence, Torma Martin, Boros Tamás, Barna Ádám, Ottlakán Zsombor, Herczeg Levente, Hőgyes Dávid és Kiss Tamás. Edző: Szabó Attila.