Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A napfényes Itália

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. június 18. 11:05
A napfényes Itália
Vivaldi-estet rendezett az Almásy-kastély parkjában az Erkel Ferenc Társaság

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A napfényes Itália címmel rendezett Vivaldi-estet június 17-én az Almásy-kastély parkjában az Erkel Ferenc Társaság.

A megjelenteket Kónya István alpolgármester köszöntötte. Mint mondta, a koncert a tavalyi Gyulai virtuózok elnevezésű hangverseny folytatása.

Kiemelte: Gyula városa, méretét meghazudtoló módon, számos tehetséggel ajándékozta meg hazánkat, de van közülük egy, aki mindenkit túlragyog: Erkel Ferenc. Személyét már életében is tisztelet és megbecsülés övezte, amely azóta igazi kultusszá teljesedett ki, ebben pedig oroszlánrésze volt Somogyváry Ákos karnagynak, az Erkel Ferenc Társaság elnökének, a zeneszerző szépunokájának.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: a tavalyi hangverseny egyik célja az volt, hogy lehetőséget biztosítanak az Erkel-ösztöndíjasoknak a bemutatkozásra, ez pedig idén sincs másként, hiszen az eseményen fellépett Szegedi Réka Panna, aki 2020-ban nyerte el az ösztöndíjat.

A koncerten felléptek Kővári Eszter Sára és Heim Mercedes énekesek, Csáki András Liszt-díjas gitárművész, az Erkel Ferenc Vegyeskar és a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar, valamint a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Cartias Collectio Kamarazenekar, amelynek a művészeti vezetője Somogyváry Ákos.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)