képünk az első fordulóban készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Izgalmasan alakult a szombati játéknap a gyulai Hőforrás Hotelben zajló, Csomós Jánosnak emléket állító nemzetközi sakkversenyen. Hat forduló után már csak három éljátékosnak maradt reális esélye a torna megnyerésére. A legkedvezőbb helyzetben a „régi fényében tündöklő” dévaványai FIDE-mester, Fekete Albert van, aki fél pont előnnyel vezeti a mezőnyt az orosházi Horváth Zsolt FIDE-mester, valamint a kirgiz Bajszinov Iszlambek előtt – írja a BMSExtra.hu.
Az oldal azt írja, az éllovas vasárnap éppen az ázsiai riválisával szemben ül asztalhoz a sötét bábukat vezetve. Szombaton délelőtt a két megyei versenyző remire adta az egymás elleni partiját. Délután Fekete Albert legyőzte a legeredményesebb helyi sakkozót, Tamás Kornélt, Horváth Zsolt viszont nem bírt a szintén gyulai NB II-es csapatban játszó, partiumi származású nemzetközi mesterrel, Mózes Ervinnel. A kirgiz versenyző kettős győzelemmel lépett fel a torgyőzelem várományosai közé, előbb Szöllősi Ferenc, majd az orosházi Bíró István ellen gyűjtötte be a teljes pontot. Utóbbi ennek hatására került ki az élmezőnyből, klubtársai közül viszont Kakuk Sándor és Kunos Zoltán is eséllyel pályázik valamelyik díjazást érő helyre.
Az élcsoport: Fekete Albert 5,5 pont, Bajszinov Iszlambek, Horváth Zsolt 5-5, Samu Sorin-Mihai, Koczó Kristóf, Kakuk Sándor, Kunos Zoltán, Szekeres Tibor, Mózes Ervin 4,5-4,5.
A vasárnap délelőtti utolsó forduló érdekesebb párosítása: Bajszinov Iszlambek (1873, kirgiz)–Fekete Albert (2031, FM), Samu Sorin-Mihai (2009, romániai)–Horváth Zsolt (2390, FM), Koczó Kristóf (1942)–Kakuk Sándor (2087), Kunos Zoltán (2007)–Szekeres Tibor (2055, CM), Boguszlavszkij Jevgenyij (2088)–Mózes Ervin (2056, IM, romániai), Restás Péter (2076, FM)–Szöllősi László (2074, FM), Tamás Kornél (2045)–Bíró István (1962), Schubert Gyula (2017)–Ghita Vlad-Bogdan (1903, román).