A könyvkereskedelmi cég 2016-ban azzal a céllal alapította a Libri-díjakat, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire.
A Libri irodalmi díjról idén is zsűri döntött, melynek tagja volt Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba.
A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő művei közül kerültek ki a hazai kulturális élet 189 képviselőjének javaslatai alapján. Krasznahorkai elbeszélése mellett versenyben volt Bartók Imre, Bödőcs Tibor, Danyi Zoltán, Gerlóczy Márton, Keresztury Tibor, Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Vonnák Diána és Závada Péter kötete.
A díjazott könyvről a következők olvashatók a Libri honlapján: „Két mondatból áll Krasznahorkai László Libri irodalmi díjas elbeszélése. Az első a könyv mottója: »A remény hiba.« A második mondat több mint 400 oldalon át kitart, és vezet végig bennünket a hatalmas termetű, jólelkű falmosó, Florian Herscht történetén, az Angela Merkelnek címzett levél feladásától különös és tragikus események sorozatán keresztül az apokaliptikus végkifejletig, miközben Johann Sebastian Bach zenéje kúszik be a sorok közé, és változtatja a könyvet egy megismételhetetlen irodalmi-zenei utazássá.”
A Libri közönségdíját Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája kapta 2022-ben.