Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Elballagtak az Erkel Ferenc gimnázium maturandusai április 30-án. Az ünnepség a búcsúzó diákok vonulásával kezdődött, majd a 11.-esek köszöntötték a végzősöket.
Az ünnepségen, a hagyományoknak megfelelően, a ballagó tanulók átadták a tudást jelképező baglyot a következő évfolyamnak.
A ballagókat és megjelenteket Zámori Ida, az intézmény igazgatója köszöntötte. Mint mondta, az iskola melletti „gödör” a ballagási ünnepség kultikus helyszíne, immár sok évtizede, de ugyanitt szokták igazi erkeles diákká avatni az elsősöket. Kiemelte: a beavatás által minden diák az erkeles közösség tagjává vált, átlényegültek a gimnázium szellemiségével és lelkiségével.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Az igazgató hangsúlyozta: az Erkel Ferenc gimnázium tudást, műveltséget, igazi otthont, valamint olyan értékeket adott a tanulóknak, amelyek segítenek számukra a felnőttlétben történő eligazodásban.
Az ünneplőkhöz szólva hozzátette: velük együtt büszkék a végzősökre, akik ötleteikkel, eredményeikkel és egyéniségükkel bebizonyították, hogy készen állnak az elválásra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Az intézményvezető köszöntője után következett a díjak és elismerések átadása.
Az elvégzett közösségi munkáért díjazták Náfrádi Rékát, Tóth Leventét, Mokán Dominikát, Jámbor Sándort, Halász Emesét, Zsibrita Júliát, Baráth Kendrát és Szabó Tímeát. Nevelőtestületi dicséretben Romvári Rebeka részesült.
Kitűnő tanulmányi eredményekért elismerésben részesült Péter Károly, Szokolai Barnabás, Czibulka Imola, Lázár Aliz és Mohamed Karim Abdulrahman. Nevelőtestületi dicséretben részesült Serfőző Anna.
Köszöntötték a kiváló sportolókat is: Molnár Balázs, Kóta Kristóf Tibor, Mokán Dominika, Szegedi Vanda és Herdeló Gergő kaptak elismerést.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A Kiváló Kollégista elismerést idén Szabó Tímea érdemelte ki, ahogy a Miskolczy-Goodfriend-díjat is ő kapta. Az Erkel vegyésze Győri Péter, az évfolyam legjobb biológusa pedig Mohamed Karim Abdulrahman lett. Ugyancsak ő kapta az Erkel Ferenc gimnázium kitűnő tanulója elismerést is.
A Jó Tanuló, Jó Sportoló díjat Molnár Balázs, az Aradszky Pál-díjat Serfőző Anna kapta. Kóta Kristóf Tibor részesült idén a Mészáros Róbert-díjban, a Mátyus Marianna-díjat pedig Dóczi Dorka érdemelte ki. Az Ökrös Botond-díjat Huli Anita Zsófia kapta.
Az intézmény legrangosabb elismerését, az Erkel-díjat, idén Serfőző Anna érdemelte ki.