Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét teremfocival emlékeznek az Erkel Ferenc gimnázium fiatal sportolójára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. március 10. 13:00
Ismét teremfocival emlékeznek az Erkel Ferenc gimnázium fiatal sportolójára
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Mészáros Róbert Emléktornát március 12-én

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Mészáros Róbert Emléktornát március 12-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A kupán a fiatalon elhunyt egykori erkeles diák emlékének adóznak a csapatok.

képünk egy korábbi tornán készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A sporteseményt az Erkel Ferenc gimnázium egykori tanulójáról nevezték el, aki tragikus sportbalesetben hunyt el 2006-ban. Mészáros Róbert kiváló sportolóként a Testnevelési Egyetemre készült, ám céljait már nem valósíthatta meg.

Egykori osztályfőnöke, Szilágyi János a családdal és a barátokkal egyetértésben minden évben megrendezi a labdarúgótornát, a fair play és a tisztes megemlékezés szellemében. Az eseményt az Erkel Ferenc gimnázium tornatermében tartják meg. Az élen végzett csapat tagjai hazavihetik a vándorserleget, de a dobogós csapatok tagjai is díjazásban részesülnek. A torna végén megválasztják a legjobb mezőnyjátékost, a torna kapusát, valamint a gólkirályt és a legsportszerűbb játékost is.

A fiatal sportember emlékének ápolását segíti a Mészáros Róbert Emlék Alapítvány is, amelynek egyik célja a tehetséges sportolók támogatása. Az alapítvány létrehozott egy díjat, amellyel emlékplakett és pénzjutalom is jár. Az elismerést az iskola végzős tanulói közül az kapja, akinek sporteredményei a legkimagaslóbbak.

A torna 8 órakor kezdődik, Mészáros Róbertre a szervezők gyertyagyújtással és egyperces néma főhajtással emlékeznek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)