Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Végegyházi ellenfelet kapott a gyulai focicsapat a kupában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2022. február 18. 13:00
Végegyházi ellenfelet kapott a gyulai focicsapat a kupában
Sorsoltak a Békés Megyei Kupában

Az MLSZ Területi Igazgatóságán elkészítették a labdarúgó Békés Megyei Kupa harmadik fordulójának sorsolását. A procedúrán Steigerwald Ernő, a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetője működött közre – írja a BMSExtra.hu.

Mint írták, a március 31-i játéknapra eső mérkőzések tétje a nyolc közé jutás lesz, a fináléhoz, illetve a bronzmérkőzésig vezető út pedig összesen három kört tartogat a legrátermettebb csapatoknak.

A sorozat, a második számú gárdákat leszámítva, mindegyik viharsarki együttesre nézve kötelező jellegű. Az ázsióját megnövelte, hogy az MLSZ döntése értelmében a legjobb három képviselheti a megyét a 2022/2023-as MOL Magyar Kupa országos főtábláján. Tavaly augusztusban kereken félszáz csapat kezdte meg a csatározásokat, az őszi idény során két forduló rostálta meg a mezőnyt, így a március végén esedékes folytatásra már csak 16 gárda maradt állva.

A kiírás értelmében a megye I. osztályú együttesek az első két fordulóban nem kerülhettek azonos párba, mostantól viszont megszűnik ez a fajta „védettség”. Így fordulhatott elő, hogy Okányban és Orosházán is azonos osztálybeli csapatok csatáznak, közöttük a pályaválasztói jogot a sorsolás döntötte el. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, a párharc büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el.

A Békés Megyei Ifjúsági Kupában már csak nyolc csapat van versenyben. A fiatalokra március 6-án vasárnap vár a következő erőpróba. Érdekesség, hogy a négy kiemelt együttes elkerülte egymást – olvasható az oldalon.

A Békés Megyei Kupa 3. fordulója párosítása: Mezőmegyer SE–Szarvasi FC, Újkígyós FC–Körösladány MSK, Kötegyáni FC–Mezőberényi LE, Okány KSK–Sarkadi KLE, Végegyházi SE–Gyulai TFC, Pusztaföldvári SZSE–Elek USE, Kevermes SE–Mezőkovácsházi TE, Orosházi MTK-ULE–Szabadkígyósi SZSC. Játéknap: március 31., szerda, 16.30.

A Békés Megyei Ifjúsági Kupa negyeddöntői párosítása: Mezőhegyesi SE–Elek USE, Szarvasi FC–Nagyszénás SE, Békéscsabai MÁV SE–Gyomaendrődi FC, Szabadkígyósi SZSC–Körösladány MSK. Játéknap: március 6., vasárnap.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)