Pénteken felhőátvonulásokra számíthatunk, délelőtt várható a több napsütés, majd délutántól ismét vastagabb felhők érkeznek fölénk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből.
Elszórtan alakulhat ki zápor, az északkeleti határnál inkább hózápor, majd estétől már másutt is egyre nagyobb az esélye a havas eső zápornak, hózápornak. A légmozgás átmenetileg kissé veszít erejéből, azonban elsősorban az éjszaka második felében újfent megerősödik az északnyugatira forduló szél, sőt pénteken napközben sokfelé viharossá is fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, délnyugaton, illetve északkeleten fordulhatnak elő a fagypont alatti értékek. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 7 és 9 fok között alakul, de az északkeleti határ mentén ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.