Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Futsalban sincs ellenfelük a Gyulai Amazonoknak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. november 30. 10:00
Futsalban sincs ellenfelük a Gyulai Amazonoknak
Gyulai Amazonok–Reac-Femina 13-1 (5-0)

Az U15-ös futsalbajnokság 7. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a REAC Sise-Femina együttesét látta vendégül. Szerb Katalin alakulata a listavezetővel nézett szembe a gyulai arénában.

negyedik győzelmét aratta a korosztályos gárda

Fotó: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Szappanos Katalin, Nagy Katalin, Mészáros Viktória, Pribék Andrea. Csere: Freiberger Stella, Kelemen Klarissza, Máté Nóra, Bukor Zoé és Kónya Andrea. Edző: Szerb Katalin.

Két veretlen csapat találkozott egymással, hiszen a gyulaiak három mérkőzést hoztak le győztesen, riválisuk pedig öt találkozón nem talált legyőzőre. A fürdővárosi együttes egy győzelem esetén három pontra megközelítette volna ellenfelét, míg a fővárosi csapat tetemes előnyt szeretett volna kiharcolni magának a lista élén.

A gyulai gárda nem bízta a véletlenre, Pribék Andrea már a 3. percben mattolta a vendégek kapuját. A folytatásban sem vett vissza lendületéből a hazai együttes, a félidő végéig Nagy Kata duplázni tudott, de Kelemen Klarissza és Mészáros Viktória is feliratkozott a góllövők közé.

A félidő sem hozott változást a mérkőzés képében, a fürdővárosiak még nyolc góllal terhelték a vendégcsapat kapuját.

A Gyulai Amazonok U15-ös futsalcsapata a tabella második helyén áll, két pontra lemaradva most legyőzött riválisától. Szerb Katalin együttese a DEAC otthonában lép pályára legközelebb.

– A tabella első helyezettjével néztünk szembe. Kemény és iramos mérkőzésre lehetett számítani. A lányok hamar felvették a meccs ritmusát és szebbnél szebb találatokkal kezdték meg a gólgyártást. Nagyon jó mérkőzésen sikerült itthon tartani a három pontot. Büszke vagyok a lányokra a teljesítményük miatt – értékelte a sikert Szerb Katalin.

Gyulai gólszerzők: Nagy Katalin 4, Mészáros Viktória 3, Pribék Andrea 3, Bukor Zoé 2 és Kelemen Klarissza.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)