Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három grosicsos játékos is az U11-es régiós válogatott keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. november 25. 16:00
Három grosicsos játékos is az U11-es régiós válogatott keretében
A gyulai Papp Koppány is kivívta helyét a korosztályos legjobbak között

A Gyulán működő Grosics Labdarúgó Akadémia három játékosa is meghívott kapott az U11-es régiós válogatott keretébe. Molnár Levente, Niedermayer Nándor és a gyulai Papp Koppány is helyet kapott a legjobbak között.

az akadémia U11-es csapata

Fotó: Grosics Labdarúgó Akadémia

Fülöp Tamás, utánpótlásedző elmondta, országszerte megrendezték az U11-es korosztályok régiós válogatóit. A legjobbak közé három akadémista is bejutott.

A három fiatal hat válogatott edzésen és egy válogatott edzőtáborban vett részt. Az edzéseket kéthetente rendezték, a táborban pedig két edzés és egy hódmezővásárhelyi mérkőzés várt a játékosokra. A gyulai nevelésű játékosok kiválóan megállták a helyüket a legjobbak között, így továbbra is helyük van az U11-es válogatott keretében.

– Az edzéseken és mérkőzésen mind a hárman megmutatták, hogy helyük van a körzeti válogatottban. Büszkeség tölti el, hogy a nyáron még szinte teljesen új csapatunkból három játékosom is megállta a helyét a válogatottban. Az akadémián azon dolgozunk, hogy a heti három edzésünkön, valamint a Bozsik-tornákon a lehető legjobban érezzék magukat a gyerekek, és fejlődésük is töretlen legyen. Szabó István kollégámmal továbbra is azon leszünk, hogy tudásunkat átadjuk fiataljainknak. Célunk, hogy a Grosics Labdarúgó Akadémia még több tehetséget adhasson a körzeti válogatottnak – értékelt Fülöp Tamás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)