Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rajz- és fotókiállítással indult a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. október 01. 17:44
Rajz- és fotókiállítással indult a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat Gyulán
Koncertekkel, erdei sétákkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Rajz- és fotókiállítással indult a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat október 1-jén Gyulán, a Csigakertben.

Szabó Lajos főszervező, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta: 2004 óta létező rendezvényükkel azt vállalták, hogy népszerűsítik a vidék értékeit, különleges természeti adottságait, a helyi közösségek hagyományait.

A szervezők koncertekkel, erdei sétákkal is várják az érdeklődőket. Emellett, ahogy minden évben, gyermekrajz- és fotópályázatot is hirdettek, a téma az erdő világa volt.

– A díjazottak névsorát már májusban kihirdettük, de a legjobb alkotásokat Gyulára is elhoztuk, hogy az itt élők is megtekinthessék, milyen remek rajzok és kreatív fotók érkeztek be hozzánk idén – ismertette Matúz Viktória, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Mint megtudtuk, a pályázatra több száz alkotás érkezett az ország minden pontjáról. A szervezők összesen 35 gyermeket és egy iskolai osztályt díjaztak. 

Az október 1–3-ig tartó rendezvény első napján többek között élménysétával várták az érdeklődőket a Csigakertben, a túrát Szabó Lajos és Puskás Lajos erőmérnökök vezette. 

A részletes programsor itt található. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)