görgényi ernő és szabó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hétvégén rendezik meg a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozatot Gyula-Városerdőn és Szentmártonon. A húsz évvel ezelőtt elindított rendezvényről Görgényi Ernő polgármester és Szabó Lajos főszervező, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke tartott sajtótájékoztatót szeptember 26-án.
Szabó Lajos elmondta: a programsorozat központi gondolata, hogy az embereket egy fenntartható életvitel irányába fordítsák az erdő, a zene és a művészetek erejével, valamint olyan problémákra szeretnék felhívni a figyelmet, mint a klímaválság, hiszen a válasz ezekre csak közösen adható meg.
Hozzátette: a határokon átívelő, közösségeket összekötő Muzsikál az erdő 2015 óta a Regionális Erdők Hete nyitórendezvénye is egyben.
A programon minden korosztály megtalálhatja a neki tetsző programot, ugyanis a klasszikus és népzenei előadások mellett erdőjárással, kenuzással, gyermekprogramokkal kiállítással is várják az érdeklődőket. A rendezvény, ahogy minden évben, idén is ingyenesen látogatható.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Szeptember 29-én, pénteken az Almásy-kastély parkjában rendezik meg a programokat, szeptember 30-án, szombaton Városerdőn várják az érdeklődőket, október 1-jén, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Szentmártonon folytatódik a rendezvény.
A részletes programot és a fellépők névsorát a muzsikalazerdo.hu oldalon olvashatják el az érdeklődők.
Görgényi Ernő úgy fogalmazott, Gyula városát elsősorban a várról, a fürdőről, az Almásy-kastélyról, a gyulai kolbászról vagy a Százéves cukrászdáról ismerik, a turisták ezek miatt látogatnak el hozzánk, de reméli, hogy egyre többen megismerik a fürdőváros csodálatos természeti értékeit is.
Aláhúzta: a Muzsikál az erdő remekül ötvözi a zenét, a természeti értékeket és az erődjárás kultúráját, a rendezvény elénk tárja ezeknek a harmóniáját. A helyszín is ideális, hiszen elérhető távolságra van a várostól, autóval és kerékpárra is megközelíthető.