Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Orosházi ellenfele ellen váltana ismét zöldre a Zöldi-Tóth csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. október 01. 14:05
Orosházi ellenfele ellen váltana ismét zöldre a Zöldi-Tóth csapat
A CZ-Gyulasport Nkft. csapata az OXXO Energy Orosházi NKC U22 együttesét látja vendégül október 2-án

A CZ-Gyulasport NKft. kézilabdacsapata az NB II.-es bajnokság harmadik fordulójában az OXXO Energy Orosházi NKC U22 együttesét látja vendégül október 2-án. A fürdővárosi gárda az ismeretlen erejű riválisa ellen szeretne javítani mérlegén.

teljes összpontosításra lesz szüksége a hazai gárdának

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyulai együttes kiválóan kezdte a bajnokságot, a nyitó fordulóban villámléptekkel száguldott át a XVI. Ker. NKSE csapatán. Zöldi-Tóth Katalin gárdájának a folytatásra azonban már nem sikerült átvinnie lendületét, nagy csatában veszített mérkőzést a csorvási arénában.

Ahogy a gyulai vezetőedző a mérkőzés után elmondta, a találkozóból sok következtetést nem szabad levonni, dolgozni kell tovább, hogy a csapat elérje a célját.

– Nem ismerjük az ellenfelet, de az biztos, hogy fiatal társaság, amely gyors játékot fog játszani. Nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, ki kell javítanunk a múlt héten elkövetett hibákat. Szeretnénk a nézőket egy győztes mérkőzéssel kiszolgálni – értékelt előzetesen Zöldi-Tóth Katalin.

A CZ-Gyulasport NKft. csapata 18 órakor kezdi meg soros bajnokiját. A mérkőzés előtt az ifjúsági együttes a Túrkevei VSE ellen lép pályára 15 óra 30 perckor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)