Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Különleges reklámfilmet forgattak a Gyulahús termékeiről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. augusztus 17. 11:00
Különleges reklámfilmet forgattak a Gyulahús termékeiről
A cég új arculattal jelenik meg a piacon

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Új arculattal jelenik meg a piacon a Gyulahús Kft., ennek kapcsán forgattak reklámfilmet augusztus 16-án a várnál. A részletekről Tamáskovitsné Gila Évát, a cég marketingmenedzserét kérdeztük. 

Kifejtette: teljesen új arculattal jelennek meg a piacon, melyet igyekeznek a kommunikációval is megtámogatni, ennek része a reklámfilm is, amely több televízióban is látható lesz. 

– A megjelenésünket gyulaiasítottuk, ennek részeként kapott a gyulai vár is szerepet a csomagoláson, de nem ez az egyetlen kapcsolódó újításunk – mondta. Hozzátette: termékeiket zöldebb módon, kevesebb műanyag felhasználásával, új alapanyagokkal csomagolják.

Kiemelte: valamennyi termékünk arculata egy platformra kerül, ezt megerősítendő nyereményjátékkal egybekötött őszi megmozdulást is terveznek, amiről néhány héten belül tájékoztatják a vásárlókat.

Elmondta: jelenleg a filmforgatás vége zajlik, a film egyik része már vágás alatt van, egyetlen gyulai jelenet hiányzik belőle. A kisfilm egyik jelenetében a csomagoláson szerepet kapó gyulai vár is látható lesz.

– Piackutatásokkal tártuk fel a helyi értékeket, amelyek a gyulai márkákhoz kötődnek, és büszkén mondhatjuk, hogy a Gyulai márka nagyon szeretett a magyar fogyasztók körében. Erre építettük a filmünk üzenetét is – mondta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)