Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tanévbúcsúztató napot tartottak a „Lila” iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2021. június 15. 18:00
Tanévbúcsúztató napot tartottak a „Lila” iskolában
Arcfestés, ugrálóvár, foci és kézművesjátszóház is várta a tanulókat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kézen fogva az egészségért címmel szerveztek pályaorientációs nappal egybekötött tanévbúcsúztatót a „Lila” iskola tanulóinak. A június 15-én megtartott eseményen a diákok sportolhattak, új szakmákat ismerhettek meg, és a nagyobbak az iskola udvarát is kidekorálhatták a nap végén.

A rendezvény Szabadosné Bécsi Katalin tagintézmény-vezető rövid megnyitójával indult, majd közös sportolás vette kezdetét. Az iskola összes tanulóját megmozgató programrész után a kisebbek és nagyobbak külön foglalkozásokon vehettek részt.

Az alsósoknak 9 órától Döge Csaba tartott zenés bemutatót, majd a szakmák bemutatójára kerül sor. A programon rendőr, egészségügyi dolgozó, mezőgazdász, bőrdíszműves mutatta be a legkisebbeknek szakmáját és annak eszközeit. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az alsósokat ezek után arcfestéssel, ugrálóvárral, focival, kézművesjátszóházzal várták. Később aszfaltrajzverseny kezdődött, amire idén 62 tanuló jelentkezett. 

A felső évfolyamosok délelőtt filmvetítésen vettek részt, majd a szakmák a megjelent képviselői nekik is bemutatták hétköznapjaikat. Az előadás után az udvaron játékok, sakk, foci, társasjáték, asztalitenisz, teqball és zenés torna várta őket. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A rendezvény keretében Együtt könnyebb címmel közös alkotásra invitálták a tanárokat és felsősöket, akik az udvari járdalapokat dekorálták ki színes játékokkal. A résztvevők az ugróiskola-festés és a betűcsiga-készítés mellett virágültetéssel zárták az évet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)