balássy fanni
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Balássy Fanni elmondta: minden kamaszban van egy vágy az önkifejezésre, ilyenkor számos dolgot kipróbálnak a fiatalok, kiderül, hogy miben nem jók, valamint az is, hogy miben igen. Sokan kötnek ki az írás mellett, amely kiszakítja őket a valóságból, megtölthetnek egy fantáziavilágot szereplőkkel és olyan gondolatokkal, amelyek az adott embert foglalkoztatják.
Hozzátette: mindenfélét írt korábban, verseket, meséket is, mielőtt „kikötött” a prózák mellett.
Megtudtuk, a Hol is kezdjem című kötet története azzal kezdődött, hogy beküldött egy novellát a Pagony Kiadó pályázatára, amely után körülbelül két héttel megkeresték, hogy lenne-e kedve írni egy ifjúsági regényt.
A kötet végül kilenc hónap alatt született meg, a legnagyobb részét 2020 nyarán írta meg. A történet augusztusól júliusig meséli egy a főszereplő történetét, de a fejezeteket nem kronologikus sorrendben írta meg a szerző, utoljára írta meg a legelejét és legvégét, de a köztes részek sem egymás után íródtak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
A Hol is kezdjem váltogatja a könnyed és komoly témákat, ez Balássy Fanni bevallása szerint tudatos döntés volt, hiszen rengeteg dolog foglalkoztat egy tinédzsert. A szerelem és a barátság mellett megjelennek az olyan témák is, mint az iskolai zaklatás, vagy éppen a halál.
Megtudtuk azt is, hogy sokan kérdezték tőle, szerepelnek-e a könyvben, esetleg a névtelen főhőst magáról mintázta-e, de mint mondta, a könyv fikció, a főszereplővel pedig néhány dologban egyezik a világlátásuk, de ő is egy kitalált karakter.
Elmondta, a könyv pozitív fogadtatásban részesült, nemrégiben pedig beválasztották a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum által kiírt Év Gyerekkönyve Díj Év Ifjúságikönyv-írója Díj kategória legjobb ötje közé.
Balássy Fanni zárásként elmondta, a kötetnek nem tervez folytatást, de már dolgozik a következő projekten.
A bemutató után a jelenlévőket kötetlen beszélgetésre invitálták a szerzővel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter