Gyula város legkiválóbb tanulóit díjazták június 10-én a gyulai városháza dísztermében. A Gyulai Primissima díjat Nagy Levente Noel kapta idén.
A diákokat Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. A városvezető beszédében elmondta: másfél évtizede köszöntik a legjobb eredményeket elérő, tanulmányi, művészeti vagy szakmai versenyeken jeleskedő diákokat.
– 15 éve kezdtük el vezetni a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban azt a könyvet, amiben az ő nevük szerepel, és minden olyan gyerek neve bekerül, aki városunk hírnevét öregbíti valamilyen versenyen elért jó helyezéssel – fogalmazott.
A legkiválóbb tanulónak járó Gyulai Primissima díjat idén Nagy Levente Noel. A Gyulai Implom József Általános Iskola tanulója kitűnő tanuló, szorgalmas és példás magatartású, és a német nemzetiségi rendezvények aktív résztvevője. Az idei tanévben bejutott a német nemzetiségi nyelvi és népismereti verseny országos fordulójába, jelenleg a középfokú nyelvvizsgájára készül német nyelvből. Emellett több nyelvi és matematikaversenyen is kiválóan szerepelt, többek között első helyezést ért el a Bendegúz Nyelvész Versenyen, és a megye legjobbja lett a Varga Tamás Matematikaversenyen. Felkészítő pedagógusai: Jakabné Mocsári Éva, Forgácsné Faragó Katalin és Gulyás Csaba.
Az idei kiváló diákok:
Implom József általános iskola:
Nagy Balázs (4. a), Nagy Levente Noel (8. a), Erdei Luca (3. a), Szigeti Dániel Béla (2. b), Petrovszki Ármin (3. a).
5. számú általános iskola és sportiskola:
Papp Benjámin (5. a), Kovács Dalma (7. a), Hemdi Neila Adrienn, Molnár Zsófia, Nagy Melinda, Papp Benjámin (5. a), Karlovszki Ákos, Molnár Zoltán, Nacsa Domán, Pikó Hella (7. a, 7. b).
Dürer Albert általános iskola
Szőke Damján (5. a), Horváth Sára Kata (8. a), Szalai Anna (4. b), Krammer Rebeka (4. b), Karácsony Anna Flóra (4. a).
Bay Zoltán általános iskola:
Papp József (8. a), Erdődi Gergő (6. a).
Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola:
Breznyán-Tokai György (6. évfolyam, trombita szak), Balázs Márk (6. évfolyam, zongora szak), Szabó Petra és Csomós Balázs (6. évfolyam, néptánc szak), Gyepes Ákos (5. évfolyam, néptánc szak).
Nicolae Bălcescu román általános iskola:
Ráfi Annamária (7. osztály), Stavaru Mara (7. osztály), Peres István Szilveszter (8. osztály), Szántó Sebestyén (4. osztály).
Karácsonyi János katolikus általános iskola:
Dávid Péter János (4. osztály), Bujdosó Zoé (4. osztály), Gyurkovics Attila Kristóf (4. osztály), Papp Vera Janka (6. osztály).
Magvető református általános iskola:
Timár Marcell (8. osztály), Pocsay Levente Gábor, Móricz Dániel (4. osztály), Kocsis Lilla, Medovarszki Sára, Mittag Ferdinánd Roland, Rajniczer Janka (3. osztály), Borbély Fanni Krisztina, Geszner Sára, Hevesi Borka, Pataky Lídia Edit (6. osztály).
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium:
Serfőző Anna (11/d), Szabó Tímea (11/d), Fodor Kata (10/c), Gyalog Anna (9/a).
Nicolae Bălcescu román gimnázium:
Juhász Krisztina (9. b), Sztrein Virág Brigitta (11/a), Toma Carmen Klaudia (12/b).
Karácsonyi János katolikus gimnázium:
Molnár Eszter (8. b), Szalai Donát (11. b), Tóth Adrienn (11. b), Papp Renáta (9. b).
Göndöcs Benedek Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium:
Domokos Fanni (2/14 KV vendéglátásszervező osztályos tanuló), Szabó Dániel (2/14 KV vendéglátásszervező osztályos tanuló), Dér Viola, Dér Jázmin, Dér Bence (9/a, 10/a, 11/b).
Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium:
Dósa Dominika, Veress Bettina, Gavrilás Gréta, Szitó Andrea, Balázs Fruzsina (11/a).