TSZSK Gyula–Palotai Sólymok 7-2
Lovász Zoltán–Lászka Milán 6-2, 6-0, Juhos Tibor–Kóczán Lajos 6-4, 6-1, Kincses Bence–Hegyi István 6-2, 6-2, Csernus István–Szántó András 6-2, 6-2, Valkusz Milán–Téllesy Gergely 6-1, 6-0, Oláh Imre–Szuper Levente 7-6, 1-6, 8-10. Párosok: Kincses/Kutasi–Kalázdi/Hegyi 6-7, 5-7, Székács M./Csernus–Lászka/Szántó 6-0, 6-2, Kovács/Oláh–Kóczán/Téllesy 6-2, 6-0.
Nem indult jól a vasárnapi nap a gyulai tenisz szempontjából. Reggel 9-kor még szakadt az eső, ami egy óra múlva se állt el. Úgy tűnt, hogy Gyulán nem lesz játékra alkalmas pálya. Az OB III.-as csapat mérkőzése el is maradt a szegedi Gellért SE ellen. Az OB II.-es játékosok a fedett pályákon lejátszhatták az egyénit pesti ellenfeleikkel.
A Palotai Sólymoknak nem sikerült megszorongatni a gyulai játékosokat az egyéni meccsek során, mindössze a vendégek hatos számú játékosa tudott nyerni, az a Szuper Levente, aki a jégkorongpályákon vált ismertté, ugyanis ő volt az első magyar játékos, akit NHL csapat szerződtetett. Oláh Imrével nagyon jó színvonalú, több órás mérkőzést játszottak, végül a döntő szettben az idegek harcát az ellenfél játékosa nyerte meg.
A párosra már elállt az eső, kisütött a nap is, így a játékosok szabadtéren folytatták a találkozót.
Ábris-Pasarét–TSZSK Gyula 7-2
Egyéni mérkőzések: Balassa Balázs–Lovász Zoltán 3-6, 6-4, 6-10, Halmos Kornél–Juhos Tibor 0-6, 6-2, 15-13, Grossmann Benjámin–Kincses Bence 6-1, 6-1, Tállay Miklós–Csernus István 6-1, 6-2, Poós Bence–Valkusz Milán 6-2, 6-3, Pörzse Tamás dr.–Oláh Imre 6-2, 6-2. Párosok: Tállay/Grossmann–Lovász/Kincses 0-0 (feladva), Poós/Pörzse–Valkusz/Juhos 4-6, 3-6, Halmos/Bakonyi–Csernus/Oláh 6-7, 6-4, 10-8.
A gyulai klub OB II.-es csapatára a papíron a legerősebb ellenfél, az Ábris Pro Open-Pasarét TK gárdája várt. A budapesti együttes keretében a legtöbb játékos a ranglistán is az első száz között állt, így nem a gyulaiak voltak a párharc esélyesei.
A találkozón a papírforma nem is borult fel, csupán Lovász Zoltán nyerte meg az egyénijét – bár Juhos Tibornak is voltak mérkőzéslabdái a korosztályos válogatott ellenfele ellen – végül 1-5-el fordultak a páros küzdelmekre. A párosokból egy meccset sikerült hoznia a fürdővárosi klubnak, a Valkusz/Juhos páros magabiztosan hozta a győzelmet. A Csernus/Oláh párosnak sem hiányzott sok a sikerhez, a Lovász/Kincses páros viszont feladni kényszerült a mérkőzést az első gameben.























