Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem rendezik meg idén a Gyulai Virágok Fesztiválját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2021. május 04. 12:41
Nem rendezik meg idén a Gyulai Virágok Fesztiválját
A meghirdetett rajzpályázatra érkezett művekből kiállítást rendeznek be a művelődési központban

A járványhelyzetre és a jelenleg hatályos jogszabályokra való tekintettel idén nem rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját – közölték Gyula Város Önkormányzatának hivatalos Facebook-oldalán.

A nehéz döntés meghozatalával a lehetséges legkésőbbi pillanatig vártunk, reménykedve abban, hogy az átoltottsági helyzet lehetővé teszi legalább a virágvásár megtartását, de mostanra biztossá volt, hogy sajnos erre sem kerülhet sor.” – írták.

Kiemelték: a Képzelet virágai címmel meghirdetett rajzpályázatra 175 alkotás érkezett óvodásoktól és általános iskolásoktól, ezeket május 7-én, pénteken 9 és 17 óra között kiállítják az Erkel Ferenc Művelődési Központ árkádjai alatt.

Hozzátették, hogy remélik, jövőre már a korábban megszokott színvonalon, kísérőprogramokkal együtt rendezhetik meg a következő Gyulai Virágok Fesztiválját.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)