képünk egy előző mérkőzésen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A korosztályos együttes a Szolnoki MÁV UFC 4-2-es legyőzésével hangolt a találkozókra, a gárda a tabella középcsapataival találkozott. Az együttes a kilencedik helyről várta riválisait.
Bálint Balázs együttese az első mérkőzésen az M-Foci Kft. együttesével nézett szembe. A találkozót a hazai gárda kezdte jobban, a 7. percben Kiss Tamás talált a makói hálóba. A vendégcsapat hamar fogást talált gyulai riválisán, így a 11. percben kiegyenlítette a találkozó állását. 1-1.
A második félidő elején már felgyorsultak az események, a vendégcsapat a 49. percben átvette a vezetést ellenfelétől. A hátrány miatt a gyulai gárda rohamozni kezdte a makói kaput, ennek hatására sorra érkeztek a hazai lehetőségek. A lendületet kapó fürdővárosi csapat kilenc perc alatt négy gólt is beragasztott riválisa hálójába, így 5-2-es előnnyel folyt tovább a találkozó.
A vendégcsapat az utolsó erőtartalékait is bevetve helyezte nyomás alá a gyulai kaput, és próbálkozásait a 73. percben siker koronázta. 5-3.
Bálint Balázs együttese azonban keretbe foglalta a találkozót, a 78. percben Prohászka Ádám lőtte meg a hatodik találatot.
– Nem vagyok boldog a három bekapott góltól, amelyet nagy egyéni hibák előztek meg, ráadásul ezekre hét közben folyamatosan készültünk. Az, hogy hátrányból álltunk fel megint, és rúgtunk hat gólt, mindenképpen örömteli a jövőre nézve – értékelt a mérkőzés után a gyulai edző.
A gyulai együttes a folytatásban a tavasszal figyelemre méltó mérleggel rendelkező tiszakécskei riválisához látogatott.
A hazai gárda védekezésre rendezkedett be, ami nem igazán ízlett a vendégcsapatnak. A gyulai együttes folyamatosan próbálta feltörni ellenfele védekezését, a hazai alakulat azonban jól állta a sarat. A 27. percben derült égből érkezett a tiszakécskei vezető gól, amely egy szabadrúgás utáni kavarodásból született. 1-0.
A folytatásban is a fürdővárosi csapat próbálkozott többet, a hazai gárda pedig egészen a 36. percig tudta tartani riválisát. 1-1.
Bálint Balázs elmondta, a második félidő sem hozott színvonalasabb játékot, azonban itt már több gólszerzési lehetőség is adódott a csapatok előtt. Az 52. percben Kiss Tamás oldalról belőtt labdájára Hőgyes Dávid csapott le a leggyorsabban, ő juttatta előnyhöz a vendégeket. 1-2.
– Az ellenfél kellemetlen stílusa nem nagyon ízlett a csapatnak, támadásban lassúak és pontatlanok voltunk. A „nagy öregek” elmondása alapján az az igazán jó csapat, aki gyenge játékkal is tud nyerni. Azonban a mainál sokkal többet tud a csapatunk, amit, remélem, a következő héten bizonyítani is fogunk – mondta Bálint Balázs.
A Gyulasport NKft. U15-ös csapata a nyolcadik helyről várhatja a bajnokság folytatását, ám csupán négy pont lemaradásban áll az ötödik helyen álló ceglédi riválisa mögött. A korosztályos együttes a következő fordulóban Törökszentmiklósi FC gárdáját fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.























