Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közös versennyel zárták az évet a gyulai erősportolók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. december 24. 15:00
Közös versennyel zárták az évet a gyulai erősportolók
Lovász Imre nyerte az I. Barbell Static Monsters összetett kategóriáját

I. Barbell Static Monsters néven rendeztek erősember kihívást december 21-én. A gyulai erősportolók közös versennyel szerették volna lezárni a kihívásokkal teli évet.

lovász imre nyerte az összetett kategóriát

Fotó: Gyula Barbell Sport Klub

Faniszló Máté főszervező elmondta, a kihíváson hat sportoló állt rajthoz, hogy két versenyszámban versengjen egymással. A Lovász Imre, Lindeisz Gábor, Szolnoki Béla, Szolnoki Erik, Faniszló Máté és a csárdaszállási Kónya Gergő fémjelezte megmérettetés közösségépítő szerepet is betöltött.

– Az év lezárásaként rendeztük meg versenyünket. Azért hoztuk létre ezt a sportrendezvényt, mert szerettük volna a pandemia alatt is összekovácsolni az erősportolók közösségét. Hiába volt ez az év kedvezőtlen számunkra, a sportolók időt, energiát és pénzt nem sajnálva folyamatosan készültek a sportági versenyeikre. Mindannyian más területről érkeztünk a kihívásra, volt közöttünk erősember, kamionhúzó, fekvenyomó, erőemelő és súlyemelő is. A sport szeretete volt közöttünk a közös nevező – ismertette.

A Barbell Static Monsters két versenyszámból állt. Az első feladatban a versenyzők farönk nyomásban mérték össze erejüket, ahol 140 kilogrammos teljesítményével Faniszló Máté végzett az első helyen, megelőzve Kónya Gergőt és Lovász Imrét. A verseny második etapjában tőkéről elemelésben versengtek a résztvevők, ahol 45 centiméter magasról kellett a legnagyobb súlyt megmozgatni egy 50 mm-es átmérőjű Apolló rúddal. Ebben a számban Szolnoki Béla lett a bajnok 340 kilogrammal, mögötte Lovász Imre és Lindeisz Gábor végzett.

– Az abszolút kategória győztesét is díjaztuk, ahol a két legnagyobb súly eredménye összeadódott. Az összetett kategória kupáját Lovász Imre nyerte 459,5 kilogrammos teljesítménnyel, a második helyen Lindeisz Gábor végzett, a dobogó harmadik fokára Szolnoki Béla állhatott fel – zárta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)