Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 15 súlyos és 28 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. december 08. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 3 haláleset, 15 súlyos és 28 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 46 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 15 súlyos és 28 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 180 személyt fogott el, közülük 46 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 65 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 156 személyt állítottak elő, köztük 84 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 74 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 125 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 148 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 6 fő határsértőt fogtak el a rendőrök.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)