Képünk Kertész Lajos 2013-as gyulai estjén készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Idén novemberben töltötte be 95. életévét Kertész Lajos gyulai születésű zongoraművész-tanár, református teológus, a Magyar Kodály Társaság alapító és tiszteletbeli tagja.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett művész több alkalommal tartott zenei estet szülővárosában a Wenckheim Krisztina Közalapítvány és a Gyulai Protestáns Kör meghívására.
2013-as gyulai fellépésén életének és művészi pályájának meghatározó pillanatait is felelevenítette. Elmondta: 1925 november 2-án drámai körülmények között, „kék halállal” jött a világra Szentpálfalván, a református temető melletti szolgálati lakásban. Első és második elemiben édesapja tanította, tőle vette az első zongoraleckéket is.
A gimnáziumot követően a debreceni egyetem hittudomány fakultásán és a zenedében kezdett el tanulni, majd a lelkészi oklevél megszerzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol mások mellett Kodály Zoltán és Járdányi Pál tanította.
Tanulmányai befejeztével a zongoraművészt a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongorafőszakos tanárává nevezték ki, később pedig a konzervatórium főtanszakának vezetésével is megbízták. 1982-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének lett a tanára, de a 70-es, 80-as években Japánban és Ausztriában is tanított.
Első koncertje 1954-ben volt a Zeneakadémián, ahol Liszt Ferenc Haláltáncát adta elő. Több európai országban, valamint Japánban és az Egyesült Államokban is népszerűsítette a magyar zeneszerzők műveit, és évtizedeken keresztül járta az országot fiataloknak szóló ismeretterjesztő előadásaival.
Alapító és tiszteletbeli tagja a Magyar Kodály Társaságnak, valamint tevékeny szerepet vállalt a Liszt Ferenc Társaságban.
Mivel 1956-ban a Konzervatórium Forradalmi Bizottságának tagjaként kiállt a forradalom eszméje mellett, hanglemezei csak a rendszerváltozás után jelenhettek meg. Ezek közül a legjelentősebbek Liszt, Kodály és Bartók műveit tartalmazó CD-i, különösen a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek ciklusok felvételei.
Kertész Lajost a 2013-as gyulai estjének felvételével köszöntjük: