Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kevesebb szolgáltatással, de folyamatosan működik a gyulai vár és az Almásy-kastély

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2020. november 04. 16:56
Kevesebb szolgáltatással, de folyamatosan működik a gyulai vár és az Almásy-kastély
Nem lesznek tárlatvezetések, és elmaradnak a garantált programok

A látogatók és a dolgozók egészségének védelme érdekében nem lesznek tárlatvezetések, és elmaradnak a garantált programok a gyulai várban és az Almásy-kastélyban – tájékoztatott közleményében a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc NKft.

Mint írták, az intézkedésekre azért van szükség, hogy a múzeumegységek meg tudjanak felelni a vírusügyi szigorításokat rögzítő, november 3-án életbe lépő kormányrendeletnek, amely előírja, hogy a muzeális intézmények látogatói kötelesek egymástól 1,5 méter távolságot tartani.

Közölték: a kastélyban nem rendezik meg a gyertyafényes tárlatvezetéseket, és nem működnek a szabadulószobák sem. Ugyancsak elmarad a november 7-re tervezett heraldikai előadás és az azzal kapcsolatban hirdetett címertervező pályázat eredményhirdetése a gyulai várban, a díjazottak postán, illetve az iskolájukon keresztül kapják meg nyereményeiket. Hozzátették: a vár szombat délelőtti szabadtéri solymászbemutatóját továbbra is megtartják, ezen ugyanis biztosítható az előírt távolságtartás.

Mint ismertették, a látogatóknak a vár és a kastély garantált tárlatvezetéseinek időpontjaiban általános ismertetőt tartanak a várudvaron, illetve a kastély télikertje előtti kocsibejáró alatt a kiállítóhelyek szakemberei.  

Hangsúlyozták: a múzeumegységek a szolgáltatások átmeneti korlátozása ellenére is nyitva tartanak, és korlátozás nélkül fogadja a vendégeket a Kastély kávézó és az Almásy-kastély ajándékboltja is.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a maszk viselése a kiállítóhelyeken, a kávézóban, az ajándékboltban és a szabadtéri programokon is kötelező.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)