Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyelőre úgy tűnik, nem lesz folytatása a gyulai Toldinak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. november 02. 16:30
Egyelőre úgy tűnik, nem lesz folytatása a gyulai Toldinak
Kónya: olyan mértékű forrás szükséges, amely jelenleg nem áll rendelkezésünkre

a film alkotói a XI. Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen, kónya istván középen

Fotó: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester

A gyulai Toldi-film kapta a nagyjátékfilmek között a legtöbb szavazatot az októberi komlói Hét Domb Filmfesztiválon, melyet negyedik alkalommal rendeztek meg – mondta el lapunknak Kónya István alpolgármester, a filmalkotás producere. 

Kiemelte: a döntőbe jutott ötven alkotás közül az ötödik, a nagyjátékfilmek között pedig a legtöbb voksot kapta a helyi fiatalok és ismert színészek bevonásával készült gyulai film.

Emlékeztetett: a pályázati támogatásból megvalósult film eredetileg diákok és pedagógusok számára készült oktatási segédanyagnak, de munka közben továbbgondolták az eredeti koncepciót, így lett belőle nagyjátékfilm. Hozzátette: nagy öröm a készítők számára minden pozitív visszajelzés.

– Többekben megfogalmazódott a folytatás lehetősége, de ennek most nem sok esélye van, hiszen egy ilyen filmhez olyan mértékű forrás szükséges, amely jelenleg nem áll rendelkezésünkre – mondta el Kónya István

Hozzátette: az eredményekkel elégedettek, hiszen pozitív visszacsatolást kaptak arról, hogy az ötlet és a kivitelezés is rendben volt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)