Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Emléktáblát avattak Gyarmati Sándor tiszteletére október 3-án a helyi gazdaklub falán. A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület által szervezett megemlékezésen Werner György elnök mondott beszédet.
Werner György lapunknak elmondta: néhai elnökük születésének nyolcvanadik, halálának huszadik évfordulója alkalmából szervezték a megemlékezést.
– A járvány nem adott rá lehetőséget, hogy nagyobb rendezvényt tartsunk, ezért 40 főre szűkítettük a résztvevők körét. Gyarmati Sándor régi barátai, képviselőtársai, zenészbarátai jöttek el – részletezte az elnök.
Kiemelte: a rendezvényen felavatott emléktáblát Csőke Péter kőfaragó mester ajánlotta fel. Hozzátette: a megemlékezés keretében egy fotókból álló emlékkiállítást is megnyitottak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Werner György megemlékező beszédében kitért arra, milyen embernek ismerte meg az egykori szájsebészt, kisgazda önkormányzati képviselőt, aki posztumusz Kiváló Polgár címet kapott a várostól.
– Sokoldalúságával, egyszerűségével példaértékű ember volt számomra. Rengeteg titulust birtokolt, ám nagysága mégis az egyszerűségben rejlett – méltatta barátját Werner György.
Az emléktáblát Werner György, Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester leleplezte le.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba