Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kupagyőzelem után száll harcba az első helyért a Berényi-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. október 01. 16:30
Kupagyőzelem után száll harcba az első helyért a Berényi-csapat
A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Mezőberényi LE együttesét fogadja október 3-án

A Békés megyei kvalifikáció C csoportjának 8. fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Mezőberényi LE együttesét fogadja október 3-án. A Berényi Tibor által irányított fürdővárosi gárda a bajnoki táblázat második helyéről fogadja a bronzérmes helyen álló riválisát.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A két együttes eltérő bajnoki forduló után várja a találkozót. A mezőberényi gárda gólzáporos mérkőzésen hajtott fejet a listavezető szeghalmi ellenfele előtt, míg Berényi Tibor gárdája 6-0-s derbin lépte le dévaványai riválisát. A gyulai alakulat a Békés Megyei Kupában is letette névjegyét, hiszen 0-5-ös sikerrel tért haza a Lőkösháza KSK otthonából.

A soros párharcnak leginkább a gyulai együttes számára van tétje, hiszen a fürdővárosi csapat egyetlen pont hátránnyal áll a második helyen, így egy győzelem esetén akár át is vehetné a bajnokság listavezető helyét.

A gólpárbajra számító hazai publikum elsősorban Nagy Gergelyben és Bozsó Milánban bízhat, előbbi a harmadik helyen áll a gólvadászokat felsorakoztató mezőnyben, míg csapattársa a negyedik legtöbb találatot jegyezte a szezonban.

– Kezdünk visszatalálni a régi önmagunkhoz, egyre magabiztosabban, agresszívan és jól játszva teljesitunk, akárcsak a hétközi kupamérkőzésen. Ezen az úton kell tovább haladnunk, hogy elérjük a céljainkat, megalkuvást nem tűrően kell dolgozni ugyanígy tovább és akkor a befektetett munka megtérül – adta ki a jelszót Berényi Tibor.

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata 15 órakor kezdi meg derbijét az Id. Christián László Városi Sporttelepen centerpályáján.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)