csabacsüdi ellenfelén is átlépne a gyulai gárda
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A hazai csapat várhatja magabiztosabban a találkozót, hiszen az előző fordulóban 5-0-s mérkőzésen lépett át soros ellenfelén. A csabacsüdi gárda a tabella ezüstérmesével csapott össze az elmúlt etapban, a két gárda gól nélküli mérkőzésen osztozott meg a pontokon.
A két csapat az augusztusi fordulóban már találkozott egymással, akkor a Berényi-csapat 1-3-as győzelemmel tért haza a csabacsüdi stadionból.
A gyulai együttes számára kiemelt fontosságú a győzelemért járó pontok megszerzése, hiszen ezzel már biztosan a kvalifikációs csoport bajnokként készülhetne a folytatásra.
– Újabb fontos mérkőzés elé nézünk, egy masszív ellenféllel kerülünk majd szembe. Kisebb-nagyobb sérülések hátráltatják a munkát, de mindenképp szeretnénk itthon tartani a három pontot, mert ezt az eredményt még biztos visszük magunkkal a tavaszi folytatásra – adta ki a jelszót Berényi Tibor.
A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata 13.30-kor kezdi meg derbit az Id. Christián László Városi Sporttelep centerpályáján.


























