Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Maszkban léphetnek majd be a szülők a gyulai óvodákba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. augusztus 28. 16:00
Maszkban léphetnek majd be a szülők a gyulai óvodákba
Makráné Gombkötő Zitát kérdeztük arról, mit tartalmaz a járványügyi protokolljuk a 2020/2021-es évre

Fokozottan ügyelnek az önkormányzati fenntartású gyulai óvodákban a fertőtlenítésre, a szülőktől pedig szájmaszk viselését kérik – mondta el lapunk megkeresésére Makráné Gombkötő Zita, Gyula Város Egyesített Óvodájának (GYVEÓ) vezetője.

Közölte: a GYVEÓ nyolc tagintézményében szeptemberben összesen 530 gyerek kezdi meg a 2020/2021-es nevelési évet, közülük 104 az új beiratkozó.

Elmondta: intézményük is megkapta az Oktatási Hivataltól azt a járványügyi intézkedési tervet, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma állított össze az Operatív Törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve. A protokoll ajánlásai alapján kidolgozták a saját eljárásrendjüket, amelyet minden tagintézményükbe eljuttattak – tette hozzá.  

Makráné Gombkötő Zita kiemelte: valamennyi tagóvodában fertőtlenítettek; a csoportszobákat egy cég felajánlása révén ózongázzal is sterilizálták.

Hangsúlyozta: a gyerekek által használt eszközöket, udvari játékokat naponta, a mosdókat pedig naponta többször fogják fertőtleníteni, és rendszeresen szellőztetnek. Jelezte: a szülőknek az óvodaépületekben szájmaszkot kell viselniük, és arra kérik őket, hogy használják a bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítőt.

Mint ismertette, a gyerekek esetében szintén odafigyelnek a higiéniára: érkezéskor kezet kell mosniuk, csoportos mosdóhasználatnál – tízórainál, ebédnél és uzsonnánál – pedig ügyelnek rá, hogy elkülönüljenek az óvodai csoportok. Hozzátette: a köhögési etikett elsajátítására szintén kiemelt figyelmet fordítanak.

Elmondta: az óvónőktől azt kérték, hogy a gyerekek lehetőség szerint az udvaron is csoportonként elkülönülve játsszanak. Makráné Gombkötő Zita érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy az óvodák nagyobb rendezvényeire vonatkozóan még nincsen részletes terv, azokról év közben tájékoztatják a szülőket. Hozzátette: a programokat várhatóan kisebb csoportban tartják majd meg, lehetőség szerint az udvaron, ügyelve az alapvető egészségvédelmi szabályok betartására.

Kérdésünkre kifejtette: ha az óvodában fertőzés tünetei jelentkeznek egy gyereknél vagy egy dolgozónál, el kell különíteniük, és értesíteniük kell az iskola-egészségügyi orvost, illetve óvodások esetében a szülőt. Jelezte: a kicsik orvosi igazolással mehetnek vissza a közösségbe.

Azt is megtudtuk, hogy igazolt hiányzásnak számít, ha egy gyermek hatósági karanténba kerül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)