Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Városfelfedező játék indult Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2020. augusztus 29. 17:00
Városfelfedező játék indult Gyulán
A programot turisták és helyiek is kipróbálhatják

molnár éva

 

Gyula (kul)túra néven indult városfelfedező játék július 14-én Gyulán. A játék során a résztvevőknek egy térképet követve kell felfedezniük a fürdővárost, a túra végén pedig mindenkit ajándék vár. A túráról Molnár Évát, a játék kitalálóját és létrehozóját kérdeztük.

Molnár Éva lapunknak elmondta: egy darabig külföldön élt, és hazatérve szeretett volna egy igazán egyedi programot kitalálni, amely kapcsolódik szülővárosához, Gyulához. A kreativitás szintén fontos volt számára, így ő alkotta meg a túra logóját és annak térképét is.

Hozzátette: a több helyi nevezetességet is érintő túra útvonalának összeállításakor ügyelt arra, hogy a játékosok egy ívet leírva járják körbe a várost.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A játék menetéről megtudtuk, a túra a Világóra közelében felállított, széfekkel felszerelt állványtól indul, az időtartama körülbelül két óra, a hossza pedig közel három kilométer. A játékosok e-mailben kapják meg a saját széfjük kódját, abban pedig borítékokat találnak.

A térképek utasításait követve jutnak egyre közelebb a játékosok – akik egyedül, párosan vagy csapatban is teljesíthetik a játékot – a célhoz. Az állomásokon feladatokat kell megoldaniuk, amelyek egy kódhoz vezetnek, ezt a célállomáson kell felhasználniuk, hogy hozzájussanak a teljesítéséért járó ajándékhoz.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Molnár Éva kiemelte: egy bónuszjáték is a résztvevők rendelkezésére áll a teljesítés után, ennek a nyerteseit egy-másfél havonta sorsolják ki.

Hangsúlyozta: az első hónapban ötven-hatvan játékos vett részt a programon, leginkább turisták, de gyulaiak is teljesítették már a túrát, amelynek ára 5800 forint, és amely a jövőben bővülni is fog. Az érdeklődők a gyulakultura.hu oldalon jelentkezhetnek a játékra.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)