Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A cégek saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. május 15. 13:30
A cégek saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről
Az egészségügyi védekezés szempontjából a távmunka fenntartása javasolt

A koronavírus miatti veszélyhelyzet megnövelte a távmunka és a home office alkalmazását Magyarországon, amelyek lehetőségét a hazai szabályozás teljes körűen biztosítja – nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, a cégek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy a védekezés második szakaszában, az élet fokozatos újraindítása mellett, mikor, milyen körben vezetik be ismét a munkahelyi munkavégzést.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg a járvány jelen van Magyarországon, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása fontos.

Az ITM pénteki közleménye szerint az államtitkár elmondta, hogy a munka világának szereplői a rugalmas foglalkoztatási lehetőségekkel sikeresen alkalmazkodhatnak a kihívásokhoz. A cégeknek akkor érdemes a tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve a távmunka mellett dönteniük, ha ez nem jelent gátat a munkavállalók feladatainak elvégzésében.

A fertőzési kockázatok mérséklésének fontos eszköze a személyes találkozások számának csökkentése, így amennyiben megoldható, a távmunka fenntartása javasolt az egészségügyi védekezés szempontjából is. Ha az elmúlt hónapok tapasztalatai kedvezőek, és a vállalkozások hosszú távú működőképességét és a munkavállalók feladatellátását a távmunka nem rontja, hasznos lehet továbbvinni ezt a bevált működési módot.

A kijárási korlátozással összefüggő rendelkezések ugyanakkor a kezdetektől az első helyen említik a lakhelyelhagyás alapos indokai között a munkavégzést. A vállalkozások tehát saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről.

Az otthoni munkavégzésre a munka törvénykönyve nem tartalmaz konkrét szabályokat, így korlátozó rendelkezéseket sem rögzít. A munkáltatók körében egyre népszerűbb a home office intézménye is, amelynek során a munkavégzési hely meghatározásának jogkörét a munkáltató átadja a munkavállaló részére, így annak eldöntésére a dolgozó jogosult. A munkáltatók az otthoni munkavégzés részletszabályait a munkavállalóval kötött megállapodásban rögzíthetik, vagy belső szabályzatukban tehetik megismerhetővé.

Bodó Sándor hozzátette, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás igénybevételét ezek a foglalkoztatási formák nem befolyásolják, a munkahelyek megőrzését szolgáló segítség távmunka és otthoni munkavégzés után is kérelmezhető. A kormány elkötelezett a munkahelyek megvédése mellett, amelyet a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései és a rugalmas munkajogi szabályozás is támogatnak – hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)