Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai PowerBeat ütőegyüttest is megállította a járvány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. május 10. 16:00
A gyulai PowerBeat ütőegyüttest is megállította a járvány
A népszerű csapat áprilisban nagykoncertet adott volna

Különleges zenei élményt jelentenek a PowerBeat zenekar koncertjei, az együttes többek között vibrafonok, marimbák, shakerek, esőbotok, triangulumok, dobok segítségével játszik régi és mai slágereket fellépésein. Tudva arról, hogy tavaszra nagykoncertet terveztek, Fábián István zenekarvezetőt kérdeztük arról, hogy vajon megtartják-e a járványhelyzet elmúltával az előadást.

 

Fotó: PowerBeat

Fábián István elmondta: egyelőre nincsenek terveik, csak az biztos, hogy elmaradt a koncert, ahogy az EDÜ versenyén elnyert fődíjat sem tudták igénybe venni, ami egy kirándulás lett volna Debrecenbe.

– Szeretnénk minél előbb folytatni. Több érettségiző tagunk van, így ki tudja, mi lesz, főleg ebben a helyzetben, amikor többen gyakorolni sem tudnak otthon. Ezek nagyon drága, nem ritkán több százezres hangszerek, így nem minden háztartásban akad belőlük, és ha hónapokra kiesik a zenész, azt meg lehet érezni – részletezte. 

Hozzátette: egyelőre biztosan nem állhatnak össze próbálni a 14 fős csapattal. Elmondta: áprilisra nagy erőkkel készültek, énekest is hívtak, de muszáj volt lemondani a koncertet.

– Online tanítás folyik, próbálom tartani a tagokban a lelket, de érződik, hogy hiányzik a színpad, így egyre kevesebb a motivációjuk. Augusztus 20-ra van már megyei fellépésünk, aztán szeptemberben is akad olyan, amit nem mondtak le, jó lenne, ha ezekre már összeállhatna a csapat – mondta el a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola ütőtanszakából verbuvált csapat vezetője.

Az együttes előadásai addig is a közösségi oldalukon hallgathatók meg. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)