Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan megérkezik az új várszínpad és nézőtér vázszerkezete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2020. május 01. 15:00
Hamarosan megérkezik az új várszínpad és nézőtér vázszerkezete
A Gyulai Várszínház 50 millió forint pályázati támogatást fordított fejlesztésre

A tószínpad már épül

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Hamarosan megérkezik Németországból a Gyulai Várszínház új várszínpadának és nézőterének vázszerkezete, amelyet a tószínpadhoz hasonlóan május végére, június elejére állíthatnak fel – tájékoztatta lapunkat Elek Tibor, a teátrum igazgatója.

Megkeresésünkre elmondta: a színház műszaki munkatársai hetek óta építik a tószínpadot és annak nézőterét, valamint a kiszolgálóhelyiségeket. A munkálatok május végére, legkésőbb június elejére fejeződhetnek be.

Közölte: várják a Németországból megrendelt új várszínpad és nézőtér vázszerkezetét, ezt szintén május végére építik be. A direktor emlékeztetett: az új szerkezet beszerzésére 50 millió forint támogatást nyert el a gyulai önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Hangsúlyozta: az új várszínpad és nézőtér korszerűbb, mint a korábbi, és mivel mobil, gyorsabban felállítható és elbontható, így az építési munkálatok lényegesen rövidebb ideig érintik a vármúzeum nyitvatartását.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az igazgató elmondta: bár már javában készülnek a nyári évadra, közben arra is odafigyelnek, hogy nézőik a rendkívüli helyzetben se maradjanak várszínházi élmények nélkül. Naponta frissülő weboldalunkon, illetve Facebook- és Instagram-oldalukon az elmúlt évadokra vagy korábbi előadásokra emlékeztető videóanyagokat, interjúkat osztanak meg, és időről időre egy-egy teljes előadásról készült felvételt is közzétesznek.

Kiemelte: csaknem négyszázan nézték meg a múlt héten az olasz Tetro Potlach és az indiai Fanatika Theatre társulatokkal közös, gyulai közreműködőket is felvonultató előadásukat, amelyet tavaly mutattak be Vidám Shakespeare címmel. Hozzátette: április 29-én, a tánc világnapján a Kulcsár Noémi Tellabor társulattal közös, 2017-es Szentivánéji álom című táncszínházi előadásukat tették újra láthatóvá három napra.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Elek Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy virtuális párbeszédre is invitálják a nézőket közösségi felületeiken. Követőiket arra kérik, hogy véleményezzék a megosztott posztokat, videókat, információkat, vegyenek részt a meghirdetett játékokban.

Arról is beszámolt, hogy befejeződött legutóbbi, képfelismerő játékuk. A helyes megfejtők közül Fodor Györgyöt sorsolták ki, aki kétszemélyes nyári évadra szóló bérlettel gazdagodott.

A direktor jelezte: május első hétvégéjén Malek Andrea énekesnő köszönti egy dallal az édesanyákat, ehhez kapcsolódóan is indítanak egy játékot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)