Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon

Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - MTÜ: egy hónap alatt 30 százalékkal nőttek a szállásfoglalások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. április 28. 11:30
MTÜ: egy hónap alatt 30 százalékkal nőttek a szállásfoglalások
A szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya – mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, a szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást. A vendégek is június második felére, júliusra és augusztusra már nagy számban foglalnak szállást – tette hozzá.

A műsorban felidézték az MTÜ nemrégiben közzétett felmérését, amelyből kiderült, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást a járvány után az idén. A válaszadók 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt, legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg.

Könnyid László szerint a megkérdezettek fele fontosnak tartja, hogy a foglalásokat rugalmasan kezeljék a szállodák, míg negyedük szerint a második legfontosabb kérdés az egészség.

„Egyet már most kijelenthetünk, nem ugyanolyan lesz pihenni, mint az elmúlt időszakban, a járvány előtt, rengeteg dolog meg fog változni” – hangsúlyozta, hozzátéve, valószínűleg a  felszolgálók szájmaszkot és kesztyűt viselnek majd, a napágyakat egymástól két méterre helyezik ki, és a strandon is figyelni kell a társadalmi távolságtartásra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM