Gallai Katalin lapunknak elmondta: néhány hetes leállások voltak az orvosi centrumban, de az sem mindenkinél. A tervek szerint, amennyiben nem lesz változás a koronavírus-járvány terjedésében, fokozatosan minden visszaállhat a régi kerékvágásba.
– Konkrét időpontok még nem minden orvosunknál ismertek, de annyi biztos, hogy heteken belül, legkésőbb június elejére minden orvos visszatér a Coronella Orvosi Centrumba. Dr. Gurzó Zoltán ezen a héten szerdától kezdi meg rendelését, Bartóki doktor és az urológia május első hetében kezdi el újra a rendelést – emelte ki érdeklődésünkre a vállalkozás ügyvezetője.
– Tudomásom szerint a következő hetekben dr. Pólay Anna bőrgyógyász, dr. Ilyés Anna Mária fül-orr-gégész és dr. Pelle Zsuzsanna szemész is tervezi magánrendelésnek a megindítását – mondta el Gallai Katalin, aki azt is hozzátette, hogy a Coronella Orvosi Centrum új szolgáltatásokkal is bővíti tevékenységét.
– Mivel igény volt rá, és helyünk is akadt még, ezért hétfőnként pszichológiai szolgáltatással is várjuk majd a látogatóinkat – tette hozzá a tulajdonos.