WENCKHEIM KÁPOLNA A GYULAI SZENT KERESZT (kolera) TEMETŐBEN
Fotó: Gyulai Hírlap
Füstöléssel a kolera ellen…
Az elmúlt évszázadokban a Békés megyei embereknek gyakran kellett szembenézniük a járványokkal, úgymint pestissel, kolerával vagy himlővel. Ezek közül a kolera volt az, amely a legtöbb áldozatot követelte.
A források szerint a legsúlyosabb az 1831. évi kolera volt, amit a máramarosi sószállítók hoztak be az országba. A nádori rendelkezés szerint a betegség (a napkeleti epekórsághoz hasonló nyavalya) terjedését kordonokkal próbálták megakadályozni. A városokba vezető utakon strázsákat állítottak, ezek az őrök még passzus (útlevél) mellett se bocsáthattak be senkit más helyről. A kordonvonalat csak a vesztegzár után lehetett átlépni. A kötelező várakozás az egészséges helyről érkezettek esetében 10 napot, a többieknél 20 napot jelentett.
Augusztus 1-jén, a szolgabíró rendelkezésére a Gyula városban lézengő idegen koldusokat és cigányokat mind Remetére kísérték, élelemmel látták el őket, és ha valamelyik visszaszökött volna a városba, 12 bot fenyítés várta. Augusztus 4-én Csausz Lajos uradalmi orvos jelentette, hogy a kolerabizottság megbízásából a megyei epreskertben a járványkórházat elkészítette. Ekkor került kijelölésre a Kígyósi út mentén a koleratemető is, a későbbi katolikus Szent Kereszt temető.
Gyulán augusztus 6-án ütötte fel a fejét a kolera. Az első áldozat a Németvároson Gróh Miklós 8 éves kisfia volt. Miután többen meghaltak, bezárták az iskolákat, és Rázel József káplánnak megtiltották a betegek látogatását. Mivel zendüléstől tartottak, később ezt a tilalmat módosították, és bizonyos rendszabályok betartása esetén megengedték, hogy a lelkipásztorok a kolerában szenvedő betegeket lelki vigasztalásban részesítsék. A gyulai kolerabizottság elnöke Kornély Ambrus táblabíró volt. Augusztus 16-án bezárták a templomokat, és kihirdették, hogy a harangszó ellenére a hívek nem mehetnek templomba, hanem mindenki a maga házánál végezze el az áhítatot. Ezen kívül a szolgabíró bezáratta a kocsmákat is, és elrendelte, hogy csak az ablakon adhatnak ki bort. Eltiltotta az utcai csoportosulásokat is. A betegség helységen belüli továbbterjedésének megakadályozására különféle óvintézkedéseket vezettek be. A fertőtlenítés egyik legjobb módjának a füstölést tartották. Erre már a megyei közgyűlés rendeletet adott ki: „A papirospénzek, levelek és más irományok megfüstöltessenek, s úgy tisztítassanak. Ezen füstöléshez pedig venni kell füstölőport, mely porrá tört büdöskőből (kénből), összetört salétromból és tiszta búzának korpájából áll. Ezen por égő szénre tétessen, és a papirospénzek vasrostába tétessenek és a rostának teteje befedetten, a belétett dolgok vigyázattal, hogy a láng és szikra ne penetrálja (bele ne hatoljon) egy darabig a rostába füstöltessenek, árral megszurkáltatván, újra rostába tétessenek a megfüstölendő dolgok fa- vagy vasfogóval fogattassanak meg.”
Az orvosok tehetetlenül álltak a betegséggel szemben. Mások különféle gyógymódot ajánlottak, pl. a beteget fűszeres forralt borral, meleg borogatással és dörgöléssel, árvacsalánnal való megcsapkodással minél elébb meg kell izzasztani. Mások szerint bodzavirág főtt levét kell innia, és jól betakarózva megizzadni.
A lakosság kezdettől fogva bizalmatlanul és ellenszenvvel fogadta az urak rendeleteit, ugyanis az urak nem haltak meg, csak a szegény sorsúak. A megye belátván, hogy a kordonok nem gátolják meg a járvány terjedését, az augusztus 18-i közgyűlés után szabaddá tette a járást-kelést, egyedül a csoportosulást tiltotta meg. Augusztus 21-én Gyulán a betegek lakóházának lezárását is megszüntette. A dühöngő ragály augusztus végén érte el tetőfokát, és október közepéig tartott. Ez idő alatt a két Gyula városában megbetegedettek száma 833, a meghaltaké 593 fő volt. A járvány elmúltával november 23-án gróf Wenckheim Ferenc és hitvese, Pálffy Borbála grófnő gyászistentiszteletet mondattak az uradalomban elhunyt jobbágyok lelki üdvéért. A földesúr 40 koleraárvát vett gondviselése alá, akiket saját költségén tartott és ruházott. Sajnos a későbbi időszakban is pusztított a kolera, pl. 1848–1849-ben, 1873-ban és 1914-ben is számos áldozatot követelve.
Daróczyné Leiszt Emma
