Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elhalasztotta kamaratermi programjait a Gyulai Várszínház

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2020. március 26. 14:45
Elhalasztotta kamaratermi programjait a Gyulai Várszínház
A koronavírus-járvány a teátrum nyári előadásait is érintheti

Őszre halasztotta a március második felében és áprilisban tervezett kamaratermi programok többségét a Gyulai Várszínház. A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet a teátrum nyári előadásait is érintheti.

A várszínház március 26-án közölte Facebook-oldalán, hogy a kamaratermi előadások nagy részét elhalasztja. A Harag György-emlékév alkalmából szervezett március 26–29-i programsorozatot október 1–4. között tartják meg, Acsai Roland Farkasok című darabjának április 23-i ősbemutatója pedig július 21-re került át.

Mint írták, a nyári összművészeti fesztiválhoz kapcsolódó rendezvények – köztük a Márai Sándor-napok, a Shakespeare Fesztivál, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, a Vár Jazz Fesztivál és az Erdélyi Hét – programsora a vészhelyzet kihirdetése előtt 95 százalékban összeállt.

Hogy mit sikerül megvalósítani az eseménysorból, az nagyban függ a vészhelyzet végének időpontjától, valamint a bemutatók koprodukciós partnereinek és a vendégelőadások színházainak korábban nem tervezett nyári programjaitól – tették hozzá.

Nagy valószínűséggel kitolódik az évad, és augusztus második felében is lesznek előadások a Gyulai Várszínházban – olvasható a közleményben.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)