Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gombkötő Józsefet köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2020. március 16. 14:30
Gombkötő Józsefet köszöntötték 90. születésnapján
Józsi bácsi szerint a hosszú élet titka az egészséges táplálkozásban rejlik

A megszokottól eltérően, az utcaajtóban köszöntötték fel ma délután a 90 éves Gombkötő Józsefet városunkban. Az illendőség természetesen mást kívánt volna, de a rendhagyó utcai köszöntésre a koronavírus-járvány miatt volt szükség.

gombkötő józsefet köszöntötték 90. születésnapján

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Kilencvenedik születésnapján köszöntötte Gombkötő Józsefet március 16-án Görgényi Ernő polgármester és Kiss Szabolcs képviselő. Az ünnepeltnek virággal, emléklappal és tortával kedveskedtek.

Józsi bácsiról megtudtuk, hogy Gyulán született 1930. március 14-én. Édesapja gazdálkodó, édesanyja háztartásbeli volt. Az ünnepelt a Kálvin utcára és Szentpálfalvára járt iskolába, amelynek elvégzése után felvették a MEDOSZ-ba, ahol kubikosként dolgozott. Ezután a Vízügynél helyezkedett el, majd nyugdíjazásáig a helyi malomnál dolgozott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Józsi bácsi 1960-ban nősült, felesége a Harisnyagyárban dolgozott. Házasságukból három gyermek született, két lány és egy fiú.  Az ünnepelt két unokával és három dédunokával büszkélkedhet.

Kérdésünkre az ünnepelt elmondta, a hosszú élet titka az egészséges táplálkozásban rejlik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)