Fotó: Erkel Ferenc NKft. – Incze László
Mintegy négyszáz textiles gyűlt össze hétvégén az Almásy-kastélyban, a látogatók a Békés Megyei Népművészeti Egyesület békéscsabai konferenciája miatt érkeztek a térségbe – írta a gyulakult.hu.
Mint arról beszámoltak, a rendezvényt, amelyre a Kárpát-medence több pontjáról érkeztek szakemberek, 34. alkalommal tartották meg. A szervezők idén a népi hagyományok alapján készülő „mindennapi textíliát” állították a háromnapos összejövetel középpontjába.
Pál Miklósné, az egyesület elnöke a portálnak elmondta: a tanácskozás, a reprezentatív kiállítás és az elismerések átadása mellett a konferencia fontos eleme a megyei értékek bemutatása.
Ehhez igazodva a résztvevők az Almásy-kastélyba és a gyulai várba is ellátogattak. A vendégeket többek között tárlatvezetéssel, fegyver- és solymászbemutatóval, kenyérlángossal és csokoládélevessel várták. Az eseménysort este a kastély előtt rendhagyó program zárta: a látogatók gyertyával a kezükben hallgathatták meg a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásában Erkel Ferenc több ismert szerzeményét.
Fotó: Erkel Ferenc NKft. – Incze László







































