Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A tavalyi bajnokot oktatták az U17-es Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2020. március 09. 17:00
A tavalyi bajnokot oktatták az U17-es Amazonok
Tolna-Mözs–Gyulai Amazonok 2-5 (1-3)

Az NB I.-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulai Amazonok ifjúsági csapata a Tolna-Mözs gárdájához utazott március 7-én. Molnár Ágnes leányai a tavalyi bajnokkal néztek farkasszemet.

a tavalyi bajnokot is lelépte a fiatal gyulai csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Lovas Laura, Sztrein Virág, Hack Fanni és Komlósi Anna. Csere: Dán Sára, Szappanos Katalin, Futaki Fruzsina, Mezei Virág és Farkas Vivien. Vezetőedző: Molnár Ágnes.

A tolnai együttes a bajnokság éléről várta gyulai riválisát, amely a tabella negyedik helyéről érkezett az összecsapásra. A két gárda ellentétes előjelekkel hangolt a derbire, a hazai együttes egy miskolci győzelem után várta ellenfelét, míg a fürdővárosi csapat egy nagyarányú verség után tört a tolnai kapura.

Mindkét együttesnek szükséges volt a győzelemért járó pontokra, hiszen a hazai gárda pontazonossággal állt az élen, míg a gyulai alakulat nagy versenyfutásban van a negyedik pozícióért. A riválisok kétszer is találkoztak már egymással a bajnoki fordulók során, mindkétszer a tolnai csapat örülhetett a bajnoki pontoknak.

A soros mérkőzésen villámrajtot vett a fürdővárosi együttes, tíz perc eltelte után Komlósi Anna és Hack Fanni góljával már kétgólos előnyre tett szert. A hazai gárda a 14. percben meglőtte szépítő találatát, ám a sikeres akcióra újabb két találattal válaszolt a vendégcsapat. 0-4.

Az utolsó percekben újabb szépségtapaszt sikerült szereznie a tolnai egyesületnek, ám Hack Fanni harmadik gólja bebiztosította a gyulai gárda nagyarányú győzelmét.

– Nagyon fontos győzelmet arattak a lányok, a tavalyi bajnokot meglepően nagy különbséggel múlták felül. Igazi csapatként működött ma a gárda, ha így játszunk az elkövetkezendő mérkőzéseken, akkor nagy baj már nem történhet. Kiemelném Farkas Vivien kapusunk teljesítményét illetve Komlósi Anna mezőnymunkáját, de a csapat minden egyes tagja hozza tette tudása legjavát a győzelemhez – értékelt Molnár Ágnes.

A Gyulai Amazonok U17-es csapata presztízsgyőzelmet aratott a tavalyi bajnok ellen, így kiváló mentalitással várhatja az Astra Car-Bay Kiskunfélegyháza FC elleni hazai rangadót.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)