Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 4 súlyos és 19 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. február 25. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 4 súlyos és 19 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 24 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét 4 súlyos és 19 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 206 személyt fogott el, közülük 45 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 104 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 216 személyt állítottak elő, köztük 98 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 102 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 137 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 7 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 10 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és a katonák, további 3 személy ellen embercsempészés bűntett, 1 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Szavazás
Miről olvasna még többet a Gyulai Hírlap online oldalon?
A kultúrát szeretem, legyen még több belőle!
 (29%)
Sport jöhet minden mennyiségben!
 (21%)
Leginkább a politika, a helyi közélet érdekel
 (24%)
Rendőrségi hírekből akarok többet
 (7%)
Legyen több interjú a lapban
 (19%)
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)