A tortakészítő verseny egyik jelentkezője, a gyulai Ilyés Mihályné lapunknak elmondta: mentás-vörösáfonyás süteményt készített, saját ötlet alapján.
– Piskótaalapban vannak a vörösáfonya-darabok, és a torta mentás-csokoládés krémmel és lapokkal van megtöltve – mutatta be tortáját a jelentkező, aki azt is elárulta, hogy először készítette el a süteményt a verseny alkalmából.
Az esemény szervezője, Rimóczi László kérdésünkre elmondta: csokoládékaravánjukkal több városban jártak már.
– Gyula ízét is elhoztuk, ez egy pálinkás csokoládészalámi szilvapálinkával. Sok különlegességgel készültünk, bár a legnépszerűbbek még mindig a hagyományos ét-, tej- és fehércsokoládés bonbonok.
Hozzátette: a kicsiknek csokoládégyurmázást is szerveztek, míg a nagyobbak mézeskalácsworkshopon vehettek részt. Aki pedig a bikarodeót sikeresen teljesíti, csokoládébonbont kap akándékba – részletezte.