Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szombaton is teszteli csapatát Berényi Tibor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • SPORT • 2020. január 30. 16:00
Szombaton is teszteli csapatát Berényi Tibor
A Gyulai FC-Termál csapata a Sarkadi Kinizsi LE együttesét látja vendégül február 1-jén

Támadóbb szellemű csapatot épít a tavaszi szezonra berényi tibor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Folytatja felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a Gyulai FC-Termál csapata február 1-jén. A Berényi Tibor vezette gárda a második tesztmérkőzésén a Sarkadi Kinizsi LE csapatával néz szembe.

Ahogy azt a gyulai vezetőedző korábban lapunknak elmondta, a gyulai gárda szerda-szombat ritmusban vívja felkészülési mérkőzéseit. A fürdővárosi együttes nyolc tesztmérkőzést tervez az öthetes felkészülési időszak alatt, amelynek végén egy támadóbb felfogásban futballozó játékfelfogás kiépítése a cél.

Berényi Tibor kerete szinte teljesen együtt maradt, csupán Hoffmann Tamás távozott az együttesből.

– Tárgyalunk ugyan egy-két támadó szellemű játékossal, ám a téli időszakban nagyon nehéz igazolni – fűzte hozzá a szakember.

A Gyulai FC-Termál csapata február 29-én játssza első tétmérkőzését a Megye I.-es bajnokság tavaszi szezonjában. A 2019/2020-as szezon folytatásában a Szarvasi FC 1905 együttese érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre.

A fürdővárosi gárda soros edzőmérkőzését 11 órakor kezdi majd el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)