Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 7 millió forintból újul meg a törökzugi óvoda és a Mágocsi úti óvoda játszóudvara

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. január 29. 12:30
7 millió forintból újul meg a törökzugi óvoda és a Mágocsi úti óvoda játszóudvara
Az intézményekben gumitégla-borításra cserélik a játékok alatti homokágyakat

Két gyulai óvoda játszóudvarán is gumitégla-borítást alakítanak ki, összesen 7 millió forint pályázati támogatásból – tudtuk meg január 29-én a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, ahol Kónya István és Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselők, valamint Becseiné Lock Gabriella intézményvezető számoltak be a projekt elindításáról.

becseiné lock gabriellakónya istván és vigné fábián diána

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kónya István hangsúlyozta: Gyula város vezetésének hosszú távú stratégiája, hogy az oktatási-nevelési intézményeket folyamatosan bővítsék és megújítsák. Az elmúlt években felújították a Mágocsi úti óvodát, a máriafalvai óvodát, a Bajcsy-Zsilinszki úti óvodát, a törökzugi óvodát, de munkálatokat végeztek a Béke sugárúti óvodában és a gyulavári óvodában is.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a törökzugi és a Mágocsi úti óvodákban, egy TOP-os, 100 százalékos támogatási intenzitású pályázatnak köszönhetően, most lehetőség nyílik a játszóudvarok fejlesztésére, amelyre korábban nem volt forrás.

Becseiné Lock Gabriellától megtudtuk, hogy az óvodák udvarai megfelelnek minden törvényi előírásnak, a játszóeszközök szabványosak és engedélyezettek, de majdnem minden játék alatt homokágy van. Ezek szintén engedélyezettek, de a pályázat lehetőséget ad arra, hogy jó minőségű gumitégla-borításra cseréljék őket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Mint mondta, a homokágyak tisztán tartása sem egyszerű, a nyáron tapasztalható szálló por pedig egészségkárosító hatású is, és a kihordott homok a zöldfelületet is károsíthatja.

Vigné Fábián Diána hangsúlyozta: nagyon örül a fejlesztésnek, hiszen a törökzugi óvodába járó gyermekek nagy része a lakótelepről érkezik az intézménybe, a napjuk jelentős részét ott töltik, ezért kiemelten fontos, hogy jó emlékekkel és élményekkel térjenek haza.

Az elnyert összegből 6 millió 150 ezer forint jut a törökzugi óvodának, a Mágocsi úti intézménynek pedig 850 ezer forint, hiszen ott már több játszóeszköz alatt is gumitégla-borítás található.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)