Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar kultúra napját ünnepelték Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2020. január 23. 09:00
A magyar kultúra napját ünnepelték Gyulán
A Vigadóban a Budapesti Filharmóniai Társaság adott koncertet

Gyulán is megünnepelték a magyar kultúra napját január 22-én. A fürdővárosban a Budapesti Filharmóniai Társaság adott koncertet a Vigadóban, az előadáson Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester vezényelt. Az est az Erkel Ferenc Társaság szervezésében valósult meg. A két társaság lassan másfél éve működik együtt szorosan, ami országos és helyi szinten is kiemelkedő jelentőségű eredményeket hozott. 

a budapesti filharmóniai társaság adott koncertet a vigadóban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az est Beethoven István királyának nyitányával indult, majd Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője köszöntötte a megjelenteket. Ezután Görgényi Ernő polgármester mondta el ünnepi beszédét.

– Minden generációnak fontos feladata, hogy ne csak ápolja, hanem tovább is építse ősei kultúráját – kezdte beszédét Görgényi Ernő. – Ez a küldetés nehezebb manapság, mint valaha.

A polgármester elmondta, hogy a tömegkultúra térnyerése valamikor az 1800-as években kezdődött el, amikor elkezdtek megjelenni a gyorsan fogyasztható kulturális termékek, amelyek terjedését felgyorsította a tömegkommunikációs eszközök használata.

Kiemelte: a villámgyorsan terjedő, olyakor pontatlan és hamis információk áradatában, gyakran hatalmas „zajból” kell kiszűrni, hogy mi az, ami valóban méltó a figyelemre. A helyzet azonban nem fekete és fehér, hiszen a minőség és az érték időtálló.

– A minőség és az érték nem tűnnek el könnyen, a választék pedig minden korábbinál nagyobb, ahogy a kultúrafogyasztó személyes felelőssége is. Mondhatnánk, magunknak kell elválasztani az ocsút a búzától.

A városvezető szerint egy önkormányzatnak segítenie kell a polgárokat abban, hogy megtalálhassák a valódi értékeket, valamint segíteniük kell az alkotások gyarapítását is.

 

a megjelenteket görgényi ernő köszöntötte

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Ha meg akarjuk őrizni, amit elődeink ránk hagytak, ha meg akarjuk óvni és tovább akarjuk éltetni, ami igazán fontos, akkor minden lehetséges eszközt meg kell ragadnunk. Ráadásul nem szabad csupán egy részletre fókuszálnunk, hanem a teljes kép kell, hogy a szemünk előtt legyen.

Görgényi Ernő hangsúlyozta: a kultúra sokkal több egyedi alkotások összességénél. Mint mondta, támogatnunk kell az értékes, a városhoz köthető alkotások megszületését, hozzájárulhatnak a tehetséges fiatalok kiteljesedéséhez, valamint segíthetnek a helyi kulturális civil szervezeteknek, ahogy tették mindezt számos alkalommal az elmúlt években.

Hozzátette: be kell vonni a helyi fiatalokat a kultúra teremtésbe, ahogy történt ez a Toldi című film forgatásakor, valamint az EDÜ újrateremtésekor. Meg kell óvni az emlékezés színtereit, többek között ezért támogatták Erkel Ferenc szobrának felállítását a Gyulai Várfürdőben.

A polgármester szerint egyre jobban kihasználhatjuk a digitális kor vívmányait, amelyek nélkül az Almásy-kastély sem kerülhetett volna be Európa negyven legjobb kiállító helye közé, valamint ugyanebben a szellemben folyik a munka a kiskastély felújítása során, a várban pedig egy 3x1,5 méteres diorámát alakítanak ki, amely az 1566-os ostrom idejére viszi vissza a látogatókat.

 

medveczky ádám kossuth-díjas karmester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A városvezető elmondta, hogy idén két fontos, városunkhoz köthető évfordulót ünneplünk: Zrínyi Miklós születésének négyszázadik, valamint Simonyi Imre születésének századik évfordulóját. A 2020-as évben leleplezik a fürdőváros legújabb köztéri alkotását is, Stéberl András szobrát.

– Idén nagy munkába kezdünk. Európai színvonalon újítjuk meg Gyula város arculatát, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: Gyula a kultúra magyar városa – zárta beszédét Görgényi Ernő.

A polgármester köszöntője után Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának nyitányával folytatódott a Budapesti Filharmóniai Társaság koncertje, valamint Mosonyi Mihály, Farkas Ferenc és Dohnányi Ernő műveit és a Himnusz eredeti változatát is megszólaltatta a zenekar. A koncerten közreműködött Vargáné Menyhárt Zsuzsanna fuvolista.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

GYULAI HÍRLAP • 2020. január 23. 09:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)