Elek Tibor elmondta, hogy az őszi-téli kamaratermi szezonja a mai estén folytatódik a Santa Diver elnevezésű együttes koncertjével, január 30-án pedig felolvasó színházi előadásra és könyvbemutatóra várják az érdeklődőket, ahol Réczei Tamás Nagyon kellett szeretniök című kötetét ismerhetik meg a színházszeretők.
Februárban bemutatják a Grecsó Krisztián Megyek utánad című kötetéből készült darabot állítják színpadra a kamarateremben, majd Hajdú Szabolcs filmrendező Kálmán nap című produkcióját mutatják be február 12-én.
A hónap végén a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közösen hozzák el a várszínházba Döbrentei Sarolta Sára asszony című művét, február 25-én pedig Kokas Katalin és Kokas Dóra koncertjét élvezhetik a zeneszeretők.
A teátrum igazgatójától megtudtuk, hogy márciusban egy középiskolás diákszínjátszó seregszemle helyszíne lesz a fürdőváros, amelyet a Harag György-emlékév keretében rendeznek meg közösen a Magyar Művészeti Akadémiával.
Áprilisban Acsai Roland Farkasok című drámáját mutatják be a kamarateremben, amely egy előbemutató lesz, hiszen a darab a nyári programnak is a része lesz.
Elek Tibor hozzátette, hogy már dolgoznak a nyári évad programjain is: az évad Márai Sándor-napokkal fog indulni, lesznek programok a Nemzeti összetartozás évének jegyében is, a Shakespeare Fesztiválon idén csak magyar társulatok vesznek részt, augusztus elején pedig ismét megrendezik az Erdélyi Hetet.